Az impronta szó jelentése „lenyomat” vagy „nyom”, és költői módon egy személy maradandó emlékére is utalhat. A dalban a kedves „lenyomata” marad a párnán, miközben az énekes képtelen elengedni őt, ezért ez a ritkább, erőteljes kép különösen emlékezetes.
A „Come Vorrei” egy magányos téli este története. Az elbeszélő nem tud aludni, otthon ül, miközben odakint havazik, és a kandalló mellett várja azt, akit szeret. „Ci sono giorni in cui non dormo e penso a te” [Vannak napok, amikor nem alszom, és rád gondolok] – ez a kezdés rögtön megmutatja, mennyire betölti a hiányzó másik ember a gondolatait. A karácsony is furcsán üresnek tűnik, pedig csak egy év telt el az előző óta. A „Non è Natale da una volta nella vita” [Nem olyan a karácsony, mint egyszer az életben] sor szándékosan szomorkás és kissé különös: azt érzékelteti, hogy az ünnep most már nem ugyanaz, mint régen.
A visszatérő „Come vorrei, come vorrei, amore mio” [Bárcsak, bárcsak, szerelmem] egyszerre kívánság és könyörgés. Az énekes azt szeretné, hogy a másik „mi amassi a modo mio” [úgy szeressen, ahogyan én szeretném], és hogy az eltűnő szerelem ne olvadjon el „come fa la neve al sole” [ahogy a hó elolvad a napon]. Közben tudja, hogy meg kellene értenie, amikor a másik elmegy, és nem kellene szeretnie, amikor az nem akar szeretetet adni. Mégis megjelenik a féltékenység, amelyet csak ez az ember tud kiváltani. A végén egy másik nő sem törli le a hiány nyomát a párnáról, és még a hold sem akar mellette maradni. A dal szépsége abban van, hogy nem kínál könnyű megoldást: csak ül a csendben, vár, és újra meg újra kimondja, hogy bárcsak másképp lenne.