Полнеба szó szerint azt jelenti, hogy "fél ég". Ez egy összetett szó, amely a "пол" (fél) és a "небо" (ég) szavakból áll, és egyedi, költői képet fest.
A dalban a "В полнеба гроза" (Fél égen vihar) sorban jelenik meg. Ez a kifejezés nem csak a vihar kiterjedését írja le, hanem egyfajta belső feszültséget és drámaiságot is sugall, ami a dal hangulatához illeszkedik. Ritkán hallható szó, ami különlegessé teszi.
A dal egy különös, filmszerű találkozás képét villantja fel. A beszélő látja és hallja a másikat, aki „Бежишь ко мне по крышам” [a háztetőkön futsz hozzám], mintha késésben lenne, és félne, hogy lemarad. Közben „В полнеба гроза” [az égbolt felén vihar van], vagyis a közeledést fenyegető, nyugtalan időjárás kíséri. A „Полжизни назад” [fél élettel ezelőtt] sor hirtelen nagy időtávot nyit meg, aztán a dal egy egyszerű, közeli kéréshez ér: „Отдай мне своё сердце” [add nekem a szíved], „Садись, и будем ждать” [ülj le, és várjunk].
A várakozás tárgya a hó: „Когда снег начнётся” [amikor elkezdődik a hó], vagyis egy jövőbeli pillanat, amely köré az egész jelenet szerveződik. A beszélő titkokat kér, és azt is tudni akarja, hol keresse a másikat, ha elkezd havazni. Nekem az ismétlődő „Я вижу тебя, слышу тебя” [látlak, hallak] a dal legszebb kapaszkodója: a kapcsolat itt nem magyarázatokból áll, hanem látásból, hallásból, futásból és közös várakozásból. A képek szándékosan töredékesek, ezért a hó érkezése inkább nyitva hagyott találkozási pont, mint megfejtendő történet.