A svéd "sköljer bort" kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy "lemos" vagy "elmos". Ez egy igekötős ige, amely a "skölja" (öblít) és a "bort" (el) szavakból áll.
A dalban ez a kifejezés metaforikusan arra utal, hogy az eső elmos mindent, ami nem a zene, ami egyfajta megtisztulást és megújulást sugall. Érdekes, mert egy egyszerű cselekvésen keresztül mélyebb érzelmi jelentést hordoz.
A Kent „FF” című dala egy éjszakai utazás képeivel indul: apró fehér fények és csillagok látszanak a fák között, odalent sötét házak, autópályák és sínek suhannak el. A beszélő és a társa újra úton van, „för din skull” [a te kedvedért], miközben napokat és éveket számolnak. A vonat vagy autó egyenletes lüktetése, a felvillanó napfény, a tavasz illata és a közelgő eső mind egyetlen nagy mozgássá áll össze. A „Snart kommer regnet som en våg / Och sköljer bort / Allt som inte är musiken” [Hamarosan hullámként jön az eső, és elmossa mindazt, ami nem zene] sorokban a zene szinte menedékké válik, amelyen kívül minden más eltűnhet.
A második részben az egyik utas elalszik, a feje az ablakhoz simul, a lehelete bepárásítja az üveget. A beszélő azt mondja, hogy könnyek nélkül is meglenne, de a másikért bármit megtesz. A visszatérő francia mondat, „Tellement loin de ce monde” [Olyan messze ettől a világtól], szépen eltolja a dalt a hétköznapoktól. Később a francia szöveg még személyesebb: „J’ai perdu mes repères” [Elvesztettem a tájékozódási pontjaimat], „Je nage en eau trouble” [Zavaros vízben úszom], majd a kérés: „Emmène-moi aussi loin que possible” [Vigyél el, amilyen messzire csak lehet]. A köd lassan felszáll, a tájak elsuhannak, és a másik ember jelenléte újra levegőhöz juttatja a beszélőt. Szép, kissé filmes utazás ez, ahol a vonatablak, az eső, a párás üveg és a zene ugyanabba az irányba visznek: minél messzebb a világtól.