Marraskuun viima szó szerint azt jelenti, hogy 'novemberi szél'. Ez a kifejezés nem csak a hónapot jelöli, hanem egy konkrét, hideg és metsző szélre utal, ami jellemző az északi országok novemberére.
A dalban ez a kifejezés a hideg, elidegenedett hangulatot erősíti, ami a szakítás utáni érzéseket tükrözi. A fizikai hideg és a szél metaforikusan is megjeleníti a két ember közötti érzelmi távolságot és a kapcsolat kihűlését.
Sanni, a finn popénekesnő ebben a dalban nem köntörfalaz: kíméletlenül leírja azt a pillanatot, amikor összefutsz az exeddel, és hirtelen rájössz, hogy már idegenek vagytok. Bár a külseje nem változott semmit – ahogy énekli is: Katselen sua, sä näytät samalta (Nézlek téged, ugyanúgy nézel ki) –, a hangszíne már más. Kifejezetten fájdalmas, hétköznapi apróságokkal mutatja be ezt a távolságot: a novemberi fagyos szélben fázik, a másik látja is, de még véletlenül sem ajánlja fel a kabátját (Mutta et tarjoo sun takkia). A finn tél és Helsinki szemetes utcái csak még ridegebbé teszik ezt az egészet.
A szöveg lényege a dal címe: Me Ei Olla Enää Me (Mi már nem vagyunk mi). Nincs drámai sírás, inkább egy kemény és praktikus határhúzás. Sanni egyenesen megmondja: hazakísérhetsz, de a lakásba már nem jössz be (Voit saattaa kotiin, muttet pääse enää sisälle). Külön érdekes a karácsonyi ajándékok említése (Ostetaan joululahjat jollekkin toiselle – Másnak veszünk már karácsonyi ajándékot), ami remekül megfogja a felnőtt kapcsolatok lezárásának prózai oldalát. Ha fel akarod tépni a régi sebeket, az nem segít semmin, úgyhogy jobb, ha sarkon fordulsz és elsétálsz.