A balaclava egy arcot és fejet eltakaró símaszk, vagyis balaklava. A dalban átvitt értelemben jelenik meg a „bűntudat érzékein”: mintha az énekes el akarná rejteni vagy elmaszkolni a bűntudatát, ami különleges és emlékezetes képet alkot.
A „FLAMENCO PARANOIA” egy szakítás utáni, nyugtalan éjszaka története. A narrátor próbálná elfelejteni a másikat, de még egy kávé alján is annak mosolyát látja: „C'è il tuo sorriso dentro al fondo di un caffè” [Ott van a mosolyod egy kávé alján]. Számolja a napokat, hónapokat és éveket, mégis azt kérdezi, vajon elmúlnak-e egymásból. A válasz fájdalmasan makacs: „Bruciasse il mondo torno da te” [Ha a világ lángokban állna, akkor is visszamegyek hozzád].
A refrénben a flamenco tánca összekeveredik a szorongással: „Balliamo un flamenco paranoia” [Egy paranoiás flamencót táncolunk]. A „balaclava” símaszk, itt játékos, sötét kép arról, mintha a bűntudatot is el lehetne rejteni. Közben odakint „gang latine fanno fuoco” [latin bandák tüzelnek], bent pedig az utolsóként megszólaló zene tartja életben az emléket. Az „amore porta mala suerte” [a szerelem balszerencsét hoz] kijelentés keserű, de a beszélő mégsem tud elszakadni: a szív és az ész háborúzik, a paranoia „sale e scende” [fel-le jár], ő pedig továbbra is érzi a másikat magán. A dal ereje éppen ebben az ellentmondásban van: tudja, hogy talán csak illúziókért mondtak neki bizonyos mondatokat, mégis visszatérne, ha minden összeomlana.