A "hortelã" szó mentát jelent. Ez egy frissítő és kellemes ízű növény, amelyet gyakran használnak ételekben, italokban és édességekben.
A dalban Luísa Sonza azt énekli, hogy "E me beija com a boca de hortelã" (És csókolj meg mentás szájjal). Ez a kifejezés egy édes, friss és tiszta csókot sugall, ami romantikus és érzéki hangulatot teremt. A szó ritkasága és a kontextusban való használata miatt különösen emlékezetes.
A dal egy olyan kapcsolatot mutat meg, amely egyszerre biztonságos és kicsit ijesztő. Az elbeszélő nagyon kedveli a másikat, mégis nehezen bízik: „Mas eu não sei confiar” [De nem tudok bízni]. Távol van az otthonától és a szeretteitől, ezért a másik ember lesz a békéje, miközben a pillangók helyett szinte „frio na barriga” [remegést, izgatott gyomorérzést] érez. A megszólított figyelmes, mindig eljön, ha hívják, reggelente szeretetet ad, és még jól is énekel. A „cê” a „você” [te] beszélt, rövid formája, a „tu” pedig szintén azt jelenti, hogy „te”.
A refrén játékosan határozott: „Eu sou bem melhor sozinha, sabe” [Tudod, én sokkal jobb vagyok egyedül]. Ez nem teljes elutasítás, mert rögtön hozzáteszi, hogy talán mégis van hely a másiknak, csak „um pouco, quase nada” [egy kicsi, szinte semmi]. A „não sou de fazer sala” [nem szoktam csak udvariasságból társaságot adni] azt jelenti, hogy nem fog szerepet játszani és nem fogja könnyen beengedni a másikat. Mégis ott van a mentaízű csók, az egymás megőrzésének ígérete és a kérés: gondolkodj, próbálkozz. A dal bája éppen ebben az ellentmondásban van: az önálló nő nem akar bárkit, de ennek a különleges embernek talán mégis jut egy apró hely.