A duna jelentése „dűne”, vagyis a szél által formált homokbucka. A dalban a „de tierra, sal y duna” kifejezés a beszélő erős, természeti képekkel megjelenített identitását fejezi ki: földből, sóból és homokból áll, miközben a fájdalmat is magában hordozza.
Ez ritkább és költőibb szó, amely különösen emlékezetessé teszi a dalszöveg világát.
Lido Pimienta ebben a lassú, szinte szertartásos dalban leltárt készít. Szinte minden versszak ugyanúgy indul: „Todo lo que yo sentí, todo lo que yo viví” (Mindaz, amit éreztem, mindaz, amit átéltem), és ugyanoda fut ki: „ya no me queda nada” (már semmim sem maradt). Amit szeretett, amit hajszolt, amit odaadott, mind elfogyott, és a dal nem próbálja ezt szépíteni.
A refrénben viszont megfordul a hangulat. A veszteség után nem összetörik, hanem kiáll: „Soy mujer de lluvia, de sangre en luna” (Az eső asszonya vagyok, a holdvéré). A halálról is meglepően nyugodtan beszél: „Aquí la espero de frente y sonriente” (Itt várom szemtől szemben, mosolyogva). Nem fél, mert a fájdalmat ő maga hordozza magában, és ebből merít erőt.