Sitkeä azt jelenti, hogy 'kitartó', 'szívós' vagy 'makacs'. Ez egy erős melléknév, amely valami rendkívül ellenállót és állhatatost ír le.
A dal címében és refrénjében is szerepel: "Sinulla on sitkeä sydän joka lyö" (Van egy kitartó szíved, ami dobog). Ez a szó gyönyörűen fejezi ki az emberi lélek erejét és ellenálló képességét, még a nehézségek közepette is. Nem egy mindennapi szó, és mélyebb jelentést hordoz, ami igazán emlékezetessé teszi.
Juha Tapio „Sitkeä Sydän” [Kitartó Szív] című dala egy ébresztő, ami rávilágít az élet ellentmondásaira és a bennünk rejlő erőre. A dal tele van hétköznapi, mégis mélyreható képekkel: „Herätys on nyt, uni häviää” [Ébresztő van most, az álom eltűnik] – egy álom, amiben nevetünk, de már nem emlékszünk rá. Hallunk egy nőt kérdezni a fal mögül: „Kumpi meistä tahtoi tämän elämän” [Melyikünk akarta ezt az életet?], és egy kisfiút, aki az édesanyját kérdezi: „Onko isi taivaassa, niinku puhuttiin” [Apukám a mennyben van, ahogy beszéltük?]. Ezek a pillanatok a mindennapi küzdelmeket és kérdéseket hozzák elénk.
De a dal központi üzenete a bennünk lakozó kitartás: „Sinussa on valo, sinussa on yö / Sinulla on sitkeä sydän joka lyö” [Benned van fény, benned van éjszaka / Van egy kitartó szíved, ami dobog]. Ez a szív „Väsymättä kipinöitä tuuleen / Valaisemaan tietä pimeää” [Fáradhatatlanul szór szikrákat a szélbe / Megvilágítva a sötét utat]. A dal azt sugallja, hogy még a legnehezebb pillanatokban is, mint amikor „Sade tuli tulvana yli pysäkin” [Az eső áradásként jött a megálló fölé], mi magunk vagyunk a csoda: „Sinä olet ihme, suuri sittenkin” [Te csoda vagy, mégis nagy]. Van bennünk a képesség, hogy lélegezzünk, és egy galamb ül a vállunkon, még ha nem is látjuk. Ez a dal egy gyönyörű emlékeztető arra, hogy a fény és a sötétség is része az életünknek, és a kitartó szívünk mindig utat mutat.