A "solfège" szó a zenei oktatásban használt szolfézsra utal, ami a hangok és ritmusok olvasását és éneklését jelenti.
Ebben a dalban Piaf ezt a szót metaforikusan használja, hogy kifejezze, mennyi bánat és emlék gyűlt össze benne, mintha az élete egy "szolfézs" lenne, tele dallamokkal és ritmusokkal, amelyek a szívét dobogtatják. Ez egy szokatlan és költői kép, ami mélyebbé teszi a dal mondanivalóját.
Biztosan volt már olyan dallam a fejedben, amitől képtelenség megszabadulni. Édith Piaf klasszikusa pontosan erről a rémisztő élményről szól: egy kísérteties ritmusról, ami éjjel-nappal üldözi őt (Cet air qui m'obsède jour et nuit – Ez a dallam, ami éjjel-nappal kísért). A címe és a refrénje nem véletlenszerű halandzsa: a Padam, padam, padam egyszerre utánozza a szívverést és a lépteket, ahogy a zene szó szerint lohol a sarkában (Il arrive en courant derrière moi – Futva érkezik mögöttem). Ráadásul ez a dallam nem kíméletes. Kérlelhetetlenül ujjal mutogat rá (C'est un air qui me montre du doigt), és kényszeríti, hogy újra átélje a múltját, a régi szerelmeket és az elsírt könnyeket.
Különösen tetszik, ahogy Piaf leírja a múló illúziókat: megemlíti a július tizennegyediki vallomásokat (Des je t'aime de quatorze juillet – utalva a francia nemzeti ünnep táncos, könnyelmű utcabáljaira), és a leértékelt, olcsón vett örök hűségeket (Des toujours qu'on achète au rabais). A dalban az emlékek szinte fellázadnak ellene, a dallam pedig úgy ver a mellkasában, mint egy érzéketlen fatömb: un coeur de bois (fából faragott szív). Zseniális, kissé őrült utazás ez a saját fejünkbe, ahol a múlt zenéje hangosabban beszél nálunk.