Fadário szó szerint "végzetet" vagy "sorsot" jelent, de egy kissé régiesebb, drámaibb felhanggal, ami a balsorsra utal.
A dalban a főszereplő a "Que triste fadário" (Milyen szomorú végzet) kifejezéssel siránkozik azon, hogy a sorsa egy villamosvezetőhöz köti. Ez a szó ritkábban fordul elő a mindennapi beszédben, és különleges, költői hangulatot kölcsönöz a szövegnek, kiemelve a szerelem és a sors összefonódását.
Ez a dal egy különös villamosrajongásról mesél: a narrátor kora reggel, „Eu salto do ninho e vou para a paragem” [kiugrom a fészekből, és a megállóba megyek], majd a hetes villamosra vár. Nem is az utazás érdekli igazán. Egy nap meglátta a villamost, és a szkeptikus szíve újra álmodni kezdett. A „pica” egyszerre utal a jegykezelő lyukasztójára és arra a különös izgalomra, amit a hetes érkezése kelt benne. Amikor hallja a lyukasztó csattanását, a szíve úgy ver, mintha riadót fújnának: „A cada repique / Que soa do clique daquele alicate” [minden csengésre, amely annak a fogónak a kattanásából szól].
A humor abból fakad, hogy egy egyszerű villamosút a főhős számára szerelmi sorssá változik. Ha a szerelvény kisiklik, az utasok panaszkodnak, ő viszont „csengővé” válik, mert neki már maga az úticél is ez az utazás. A Carris egy portugál közlekedési vállalat neve, itt a villamos alkalmazottja pedig szinte álombeli udvarlóvá lesz. A „Quando o sete me apanha” [amikor elkap a hetes] nem pusztán felszállást jelent: ilyenkor a szíve annyira felbolydul, hogy még a jegye is kieshet a kezéből. A dal játékosan, nagyvonalú túlzással mondja ki, hogy az élet „karrierjén” semmi más nem ad neki akkora „pica”-t, mint a hetes villamos kalauzának lyukasztása.