A gedoofd a doven („kialudni, elhamvadni”) ige befejezett melléknévi igenévi alakja. A dalban a „Het is nooit gedoofd” azt jelenti, hogy az érzés vagy a szerelem soha nem aludt ki teljesen, ami költői és erőteljes kép az el nem múló érzelmekre.
Tabitha dala egy olyan telefonhívást képzel el, amelyre talán már rég eljött volna az idő, mégsem könnyű elkezdeni. A cím, „Hallo met mij”, szó szerint azt jelenti: „Szia, én vagyok”. A beszélő azért keresi fel a régi szerelmét, mert az érzései még mindig frissek: „Ik moest je spreken” [Beszélnem kellett veled], és „Kan ik even bellen?” [Felhívhatlak egy pillanatra?]. Tudja, hogy jobb lenne elengedni, mégsem tudja elfelejteni a másikat. Különösen szép és közvetlen kép, amikor ezt mondja: „Als harten konden spreken” [Ha a szívek beszélni tudnának]. A szív itt mindent elmondana helyette, még azt is, hogy a kapcsolat elvesztése újra és újra összetöri.
A refrénben a kérdés egyszerű, de nagyon nehéz: „Denk jij soms aan ons terug in de tijd?” [Te is gondolsz néha ránk, a múltra?]. A másik ember már továbblépett, és a beszélő is megváltozott, de „Toch wil ik geen ander meer” [Mégsem akarok mást]. Közben „Storm in mijn hoofd” [Vihar van a fejemben], vagyis gondolatai újra meg újra ugyanahhoz az emberhez térnek vissza. A dal végén végre teljesen kitárulkozik: „Dus ik geef me bloot” [Ezért felfedem magam, megmutatom, mit érzek]. Szép benne, hogy nincs könnyű megoldás vagy nagy tanulság. Csak egy őszinte hívás, egy régi nevetés emléke, és a remény, hogy a másik oldalon valaki még emlékszik rájuk.