Pohjola szó szerint „Északföldjét” jelenti, és a finn mitológiában egy misztikus, hideg, távoli és gyakran veszélyes helyet jelöl.
A dalban ez a szó Finnországra utal, kiemelve az ország északi fekvését, a zord éghajlatot és a finn nép kitartását. A „synnyttiin Pohjolaan” (Északföldjére születtünk) kifejezés egyfajta sorsszerűséget és büszkeséget fejez ki, ami a finn identitás mély részét képezi.
Az „Pohjola” cím nagyjából az északi földet jelenti, és Olli Halonen dala egyszerre szeretetteljes és csípős bemutatkozás Finnországról. A nyitóképben „Aluks oli suo, kuokka Jussi” [Kezdetben mocsár volt, Jussi pedig a csákányával dolgozott], aztán következik a végtelen északi síkság, a fagy, a hó és a nyári havas eső. A finnek „katajainen kansa” [borókás, szívós nép]: ha kell, megvédik az otthonukat, még akkor is, ha közben Spanyolországba vágyakoznak a lottó kitöltése közben. A „Täysosumakaan ei ihmistä muuta” [Még a telitalálat sem változtatja meg az embert] sor után Turku nyírfái emlékeztetnek arra, hogy az ember bárhová kerül, az otthon és a makacssága vele marad.
A dal humora abból jön, hogy a nehézségeket a finnek szinte kihívásként fogadják: „Et antaa tulla vaan” [Csak jöjjön, aminek jönnie kell], a hideg pedig még a Toyotát, vagyis a „Corollát” sem tudja megállítani. Betegség esetén csak akkor mennek orvoshoz, „kun verta kustaan” [amikor már vért pisilünk], a fekete kávé és a fekete humor pedig mindennapos. A nyári ünnep, a juhannus, itt akár havas esőben is folytatódhat, a sauna, a sisu és a Popeda pedig a finn életérzés részeként jelenik meg. A dal szerint lehet átkozni a sötét telet és panaszkodni a finn nyárra, de a déli utazásokról az ember mégis mindig hazatér. „Se on siunaus kirous / Että synnyttiin Pohjolaan” [Áldás és átok, hogy Északon születtünk] egyszerre büszke vallomás és önirónia.