Доле a „доля” (sors) szó megszólító esete. Ez egy mélyen érzelmes és gyakran használt szó az ukrán népdalokban és költészetben, ami a sorsra, végzetre utal.
A dalban a „Доле моя” (Sorsom) kifejezés egyfajta fohász, egy személyes megszólítás a sorshoz, ami a reményt és a fájdalmat is magában foglalja. Ez a szó különösen megkapó, mert a sors egyetemes témája mindenki számára ismerős, és a dalban való használata egyedi, lírai mélységet ad.
A „Доле моя” („Dole moia”) cím jelentése: „Sorsom”, pontosabban megszólításként „Ó, sorsom!”. A dal képe egy folyóparti búcsúé: az énekes hattyúkat hajt a Dunához, ahol azok „До Дунаю до води” [a Dunához, a vízhez] úsznak. A hattyúk elfáradnak az evezésben, az énekes szeme pedig „Та й наплакалися” [annyit sírt, hogy már tele van könnyel]. A hattyú, amely az árral szemben úszik, nehéz helyzetben van, és ugyanilyen nehéz egy fiatal nőnek is „Без коханого йдучи” [a szerelme nélkül járnia]. A természet képei itt nagyon közvetlenül beszélnek a hiányról.
A második részben már felbukkan a remény: „Зоря до мене приведе” [egy csillag hozzám vezet majd]. A megszólaló biztos benne, hogy a másik ember bolyong, de végül megtalálja őt, mert szereti, és vissza fog térni. A záró ígéret kifejezetten határozott: „І вже не відпущу тебе” [és többé nem engedlek el]. Ettől a dal nem egyszerűen szomorú búcsúdal: a könnyek és az árral szemben úszó hattyú után egy makacs, szerelmes várakozás következik.